Mama

Már egy hete csak a mamára Gondolok mindig, meg-megállva Nyikorgó kosárral ölében Ment a padlásra, ment serényen Én még őszinte ember voltam Ordítottam, toporzékoltam Hagyja a dagadt ruhát másra Engem vigyen föl a padlásra Csak ment és teregetett némán Nem szidott, nem is nézett énrám S a ruhák fényesen, suhogva Keringtek, szálltak a magosba Nem nyafognék, de most már késő Most látom, milyen óriás ő Szürke haja lebben az égen Kékítőt old az ég vizében Én még őszinte ember voltam Ordítottam, toporzékoltam Hagyja a dagadt ruhát másra Engem vigyen föl a padlásra Nem nyafognék, de most már késő Most látom, milyen óriás ő