Szeptember Végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok Még zöldel a nyárfa az ablak előtt De látod amottan a téli világot Már hó takará el a bérci tetőt Még ifju szivemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet De íme sötét hajam őszbe vegyűl már A tél dere már megüté fejemet Elhull a virág, eliramlik az élet Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide Ki most fejedet kebelemre tevéd le Holnap nem omolsz-e sirom fölibe Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme Hogy elhagyod érte az én nevemet Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt Fejfámra sötét lobogóul akaszd Én feljövök érte a síri világbol Az éj közepén, s oda leviszem azt Letörleni véle könyűimet érted Ki könnyeden elfeledéd hivedet S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret Még akkor is, ott is, örökre szeret Örökre szeret