Sziklák szívén

Miért jársz folyton távol Szomorú a hangod, mondd miért félsz Elfáradtál és fázol Betakar a Hold míg hozzám érsz Poros úton végig kísér A felhőkig ér Ott járok én Ahol végtelen térben Testem a szél Lombok közt él Jöjj hát, gyere érezz engem Így lesz jó, gyere érezz, nincs már szó Mindent elhagytál, nincsen múltad már Így most jó, szabad élet, áramló Tárd ki a szárnyad, élvezd hát Gyönyörű vagy, így emlékszem rád Nevet az égszínkék, mosolya békesség Dalol a réges-rég, szavai ékesség Ölel a százszorszép anyai gyengédség Vezet a jó szándék, atyai bölcsesség Ó mondd meddig tűr a fény feledést Ó mondd meddig őrzi még erejét Hát szólj nappalom, szólj éjszakám Szólj égi testvér, szólj Földanyám Szóljon a nép, tűz fonja át Szólja az ember lángok szavát Nem elég... Vérrel írott lapjaimat letakarom Abból gyújtok hajnalt én Tűnő kornak szép emlékén Nem elég... Fájó testem nem vihetem az utamon Elrejtem a Föld mélyén Szunnyadjon a sziklák szívén Messze fenn az égen, éjnek sűrűjében Lelkem csillagából lámpást gyújt az Isten Érzem rezdülését, tenger áradását Napfény szőtte éltünk néma kiáltását Ébredj édes álmom, ébredj teremtésem Szólítsd meg a Földet, ébreszd fel a testem Erdő rejtekéből, forrásnak vízéből Új életre keljen, azt hirdesse múltam nem feledem