elefant minden şarkı sözleri

Hallom a hangokat mind, a falban az áramot menni, hogy majszol a pók a sarokban, a routerem épp fogad tőled egy képet. Hogy szusszan a kék ikarus, beszívja a füstöt a vánkos, ahogy szuvasodnak a számban a fogak, lecseppen a földre a nyálam. Hallom, hogy nő ki a szőr, a szemhéjaim összecsukódni, a szuicid légy, ahogy keresi még önmagát a pók száz szemében. Végkimerültségben most talán elnyom az álom, vagy, ha szerencsém lesz, legalább azt hallucinálom, hogy Minden rendben. „Elmúlnak így azt estjeim, nélküled, csillagom. Olyan sötét van nélküled szemem ki sem nyitom. Olyan nehéz így a szívem, hogy szinte földre ver, le-le hullom, de sóhajom utánad ¬ felemel. Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.” (Váci Mihály – Nélküled) Hogy tévedés lesz az egész, és nem fog összezuhanni, csak tágul és végezetül úgy is mindent elmond magáról, hogy Minden rendben.
Sanatçı: Elefant
Türü: Belirtilmemiş
Ajans/Yapımcı: Belirtilmemiş
Şarkı Süresi: 3:49
Toplam: kayıtlı şarkı sözü
Elefant hakkında bilgi girilmemiş.

Fotoğrafı