Végső Köztársaság

Nem ismerünk, nem láttunk még, vajon, miféle vágy hozott, ez itt a part, hol táncolunk, s mind egytől egyig kárhozott. Csak egyre megy, nem érdekel, ha jó kakasunk elfelejt, majd zöld erdőben, sík mezőben, ki páva volt, az páva lesz. Ez itt a part, az ott a víz, hol bukdácsol a csónakom, ha indulok, vagy érkezem, két rongyossá gyűrt alkalom. Felnézek az égre, még látom, hogy tiszta, Nem nyúltunk hozzá még. A földet mássza a sok turista, Szükség van, nincs hűség. Pompásan fest az élet, Képernyőn keresztül, Körülötted ömlik minden, Kevés, aki megbecsül. Csak integet, csak bólogat, az ablakból az elnök úr, saját vizében ring a nép és tekintete félreszúr. Még imbolyog, majd égbe száll, a gép orra, a farka, fel, még ring a nép, de meghatott, és hívják sörre, balra el. Gálaököl csap asztalokra, a ház kutyája fölvonít, csak vicceltem, azt mondja Pál, és még 1 asztalt fölborít. Egy léten át csak bólogat a test feje, a szem legel a testeken, ma lányokén, bőr pázsitján leng a menta, majd a száj falán, a hátamra vett szél visz hétszer egyfelé, félretesz egy vár fokán, hol egykor ölre ment a lét a gőggel, ma rommá lőve szent a béke, világra szült egy nyílt sebet.