Kanyarodási ceremónia

Holdsúly mozgat itt napról napra, hogy körbefolyhassam majd törött bokád mindkét szélét. Marj szét és hagyj el! Túl terebélyes lettél bennem és az ollóm nem metsz már úgy mint a szél. Hogy hajthatsz újabbnál újabb fénytől mentő termést? Félig kettétörten folyj! Valami elveszett és érzem, mégis magunktól fél ez a kis belémdőlt lány, keréktört’ tájjal határolva tőlem el. Mondd, hogy hol fáj! Csak most érthető lény! Eltört jóság néz és ugyanúgy -jellemzően rám- fél