Izgul

A kocsmából kinéznek, mert kérek poharat, A cafféból kinéznek, mert nem vagyok ott sokat, A megálló nem bírja, ha dohányzok vele, A közért se bír engem, csak öregekkel van tele, A nihiltől meghalok, De az életem nem dől el, A sorsszerű változást, Várom, hogy jöjjön el, Valahol szopogat, Valaki rámpörög, Igényes felsőben, Az ördög csak mennydörög, Aztán minden úgy beindul, Azt se tudom már, Hogy van-e egyáltalán, Olyan hogy nagy magány, Nem viszont, kéne hogy, Álljon fel, aminek úgyis kell, A vége ez... Hallom, hogy nincs tüzem, A kovakő nem pattan, A papír rossz oldalát nyaltam meg, Szétpattan a cigim, És vizes lett, Esik a fejemre az ég, De tőlem aztán minden akármi lehetne. Aztán minden úgy beindul, Azt se tudom már, Hogy van-e egyáltalán, Olyan hogy nagy magány, Nem viszont, kéne hogy, Álljon fel, aminek úgyis kell, A vége ez... Szokott maradni, persze hogy, Maradjon most is el A vége nem kell, És én úgyse megyek el, Nélküled, A fél füled... kell