Mondom a statisztának

Mondom a statisztának, hogy ne úgy integessen Mint egy robot Erre visszakérdez hogy: akkor hogyan? Mint egy egy normális ember bazdmeg Ahogy integetni szoktál A statiszta bólogat, s megérti végre Ahogy én érzem, szabadon és kéjesen! Lazán lebben a keze, mint az ágon a levelek Egy mosoly kíséri, mint tavasz első fényei Folytatja a jelenetet a kamerák előtt Intés közben oly természetes, mint a reggeli ébredés Rendezői szem szigorú, de belül elismeri Ez az igazi, emberi mozdulat, amit keresett Újra és újra int, már-már tökéletesen Mint aki régi barátját látja meg az életben A kamera forog, a statiszta most már hős Egy egyszerű mozdulatban megtalálta önmagát A művészet örökös