Búcúszó

Váratlan emlékképek, távoli, régi múltA régi történet már nem mozdul, vízbe fúltSzeretnék hinni még, bár ez most nehéz leszEltenném emlékbe, de te már nem segíteszSzeretném azt mondani, "örülök, ennyi volt"S lazán elfeküdni, mint papíron a tintafoltDe az érzés tovább mérgez, fájdalmas, nehéz ígyA távolból többé senki sem hívVége van hát, többé nincs visszaútA jövõ a fontos, nem a múltSzállok a széllel, porszemkéntEgyszer talán visszatérek mégTudom, elfelejtetted, milyen is volt az égAmikor együtt mentünk, s vártuk az éj szelétSzámomra talán sok is, számodra kevés voltBárcsak újra élném azt az õsi kortVégtelen hosszú ösvény, azt hittem, azon járszDe soha nem érted el, a fényes, nagy tisztástPedig én ott vártam rád, s figyeltem szüntelenNem tudtam akkor sem, mi az a félelemVége van hát, többé nincs visszaútA jövõ a fontos, nem a múltSzállok a széllel, porszemkéntEgyszer talán visszatérek mégItthagyok mindent, elmegyek énNincs többé bûn és nincs erényVége a dalnak, vén utazóEz lett hát a búcsúszóNem vágytam semmi többre, nem kértem semmi mástCsak bûnös sorsainkra egy új feloldozástÍgy lett a végtelen büszkeségbõl szerénységVártam egy semmiségre, de nem jött a segítségRemélem azért egyszer meglátogatsz engemS meghallgatod mindazt, mit ez idõ alatt tettemDöntsük le együtt az elmúlt idõ falaitMert én még itt vagyok, még ha te nem is vagy ittVége van hát, többé nincs visszaútA jövõ a fontos, nem a múltSzállok a széllel, porszemkéntEgyszer talán visszatérek mégItthagyok mindent, elmegyek énNincs többé bûn és nincs erényVége a dalnak, vén utazóEz lett hát a búcsúszó