Ezer Év

Csillagport visz a tavaszi szélSoha nem vész el, ami benne élSzáz történet vele szállAhogy tompán szól egy kopott gitárFényes csillag, forró tûzÓ, ez az mi ehhez a helyhez fûzVége tán, vagy jön még valami más?Édes érzés, tompa kín,Ó, miért erre visznek vágyaim?Szívem erre, elmém arra vágy...Válaszút elõtt állok, Most talán ráhibázokMelyik út visz a boldogság felé...Fájdalom és a könnyek, többé össze nem törnekEz az én életem, nem kérkedem, Csak megyek a cél feléHóvihart hoz a téli szélCsak a jég és hó ami benne élBeteríti, ki benne állFuss, hát most ezen életed állElvesztél de én megtalállak,Éles a szemem mint egy sasmadárnakKarmaimból nincsen menekvésLecsapok és elragadlakHiába kiáltasz, meg nem hallhatnakDe cseppet sem kell félned többé már...Válaszút elõtt állok, Most talán ráhibázokMelyik út visz a boldogság felé...Fájdalom és a könnyek, többé össze nem törnekEz az én életem, nem kérkedem, Csak megyek a cél feléPorfödte, kies forró tájItt nem él túl, aki csodára várVakító fény szûrõdik átÉn mégis várom inkább a csodátKarjaimat széttárom, Ez lesz talán a legszebb álmomÉrzem, ahogy belémkap a szél...Mint egy gyilkos hurrikánEz a vég, vagy egy álom csupán?Kérlek, mondd meg mit is tehetnék...Szállok a széllel, mint egy falevélÓ, elszáradok, ha több esõ nem érÚszok az árral, mint egy liliomÓ, évezredekig tart ez, jól tudom...Ezer éve már, itt vagyok vétkesenMégis érzem azt, hogy létezemVárok még, nincs bennem félelemVárok rád, gyere velem!Itt vagyok, mindig is itt leszekAkkor is, ha néha elveszek...Fájdalom, ó, mit tegyekAdd, hogy önmagam legyek!