Farkaskönny

A végtelen szirtekenEgy magányos farkas áll éhesenItt maradt, mert elszaladtAz otthonától végleg elszakadtCsak önmagában bízhat, mindenki elhagytaEgy zord ölelés, mi maradt az útra"Többé vissza ne térj", ezt hagyta rá,Akiért nemrég az életét adtaFájdalmas vonyítás, a telihold megrengBüszkesége már rég a porba veszettBarna szemében a fájdalom csillogÉlete virágján nincsenek már szirmokKapott sok szépet, olyat, mit soha nem reméltMégis kiûzték belõle a tüzes szenvedélytS amint a Nap letûnt a horizontonÚjat keres abból, mit úgy hívnak, 'otthonRég volt már, egy messzeségMikor megismerte kedvesétDolgozott, csak érte éltMindent megadott neki, mit kértDe viharfelhõk jöttek, elmúlt a forróság,Mi összekötötte az ifjú pártÕ mindent megtett volna, életét advaDe ki lett adva az útjaFájdalmas vonyítás, a telihold megrengBüszkesége már rég a porba veszettBarna szemében a fájdalom csillogÉlete virágján nincsenek már szirmokVágy... a széllel szállNincs több határNincs más az létben, mi eltörli könnyétEgyedül tölti az összes estétS mikor csak ül és a Holdat néziA fényben felfedezni kedvesét véliFájdalmas vonyítás, a telihold megrengBüszkesége már rég a porba veszettBarna szemében a fájdalom csillogÉlete virágján nincsenek már szirmok